udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Erkel Gyula

2001. március 12.

Tíz év után újra Budapesten, az Operaházban vendégszerepel a kolozsvári Állami Magyar Opera társulata. Márc. 12-én díszelőadáson mutatják be Erkel Ferenc István király című művét, tájékoztatott Simon Gábor, a kolozsvári opera igazgatója. A kolozsvári társulat történetében először 1991 márciusában először felléphetett a budapesti Operaházban. A kolozsvári opera új vezetése 1990-ben a gyulai Várszínházzal vette fel a kapcsolatot. Az István király előadásához a Széchényi Könyvtárból és a Zenetudományi Intézetből kaptak kéziratos anyagokat. Ezeket dramatizálni kellett. Az István király eredetileg négy óra, ebből csináltak kétórás "fogyasztható" előadást. Nincsenek partitúrák, zongorakivonatok sehol. Az István király partitúrája például Erkel négy zenész fia közül az egyiknek, Gyulának a kézirataként maradt fenn, a zenetudomány ezért jó ideig a fiúnak és nem az apának tulajdonította a művet. Komoly kutatások bizonyították be, hogy Erkel Gyulának csak "házi feladatként" kellett leírnia a partitúrát, mert az édesapja már nem látott jól. A kolozsvári társulat felvállalta Erkel operáinak bemutatását, köztük az ismeretleneket is. 1994-ben mutatták be a Brankovics Györgyöt, 1996-ban az István királyt, 1998-ban a- félig meddig operettnek is tekinthető - Névtelen hősöket, majd tavaly a Báthory Máriát. Jövőre tervezik a Sarolta című vígoperát és utolsóként viszik színre a Dózsa Györgyöt. - Az erkeli életmű azért is óriási, mert benne van az egész magyar történelem Szent István királytól 1848-ig. - Tavaly az esztergomi bazilika tövében felállított szabadtéri színpadon csendült fel zenéje, majd az opera zenei felvétele CD-n is megjelent, hétnyelvű teljes szövegkönyv-melléklettel. Ez a CD olyan sikert aratott, hogy a magyar millennium alkalmából rendezett budapesti operaházi díszelődásra a kolozsváriakat hívták meg az István királlyal. /Gózon István: Erkel életműve Kolozsváron születik újjá. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 12./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék